Égisegítség - aternatív gyógyítás
« Vissza

Önismeret

2014.09.19.

TARTALOM

 
-          Mi az önismeret? Az önismeret definíciója.
-          Miért van erre szükségünk?
-          Miért félünk az önismereti úttól, a változástól?
-          Hogyan tegyük meg az első lépéseket?
-          Hogyan győzzük le a félelmeinket?
-          Mi az ami segít bennünket? Milyen segítségeket vehetünk igénybe az akadályokfélelmek feloldásához?
-          Milyen a jó terapeuta?
 
 
Az önismeret definíciója
 
Az önismeret szó hallatán sokan azonnal ellenállást éreznek, mintha valami mumus lenne, amitől félni kell. Pedig egyszerűen csak sokan nem tudják, hogy mi is az az önismeret. Öntsünk tiszta vizet a pohárba, és fogalmazzuk meg egyszerűen, és érthetően: az önismeret nem más, mint az igazi valóságunk, azaz önmagunk igaz valóságának megismerése. Ez egyszerű, de mégis mi az igazi valóságunk?
Először nézzük meg mi nem az. Ahogyan mások látnak bennünket, az csak a személyiségünk egy része, az, ahogyan megnyilvánulunk az emberek felé. Ez azonban korántsem eggyezik azzal, akik valójában vagyunk. Az ahogyan mi látjuk magunkat, szintén sokszor nem valóságos kép önmagunkról, amellyel legfeljebb csak azonosulunk, de nem vagyunk egy vele. A személyiségünk, az ahogyan megnyilvánulunk a világban, az egy sok szempontból összetett eszköztár, amelyet a világban való helytállásunkhoz, sokszor más személyek, vagy társadalmi szokások elvárásainak nyomására alakítottunk ki, azért, hogy megfeleljünk, hogy szeressenek bennünket, hogy ne kerüljünk a társadalom perifériájára.
Az ember alapvető igénye, hogy szeretetet kapjon és adhasson, hogy elfogadják, hogy elismerjék, és szinte mindent ennek érdekében teszünk, ki-ki a saját hitrendszerének keretein belül.
Mégis, akkor mi az igaz önvalóságunk?
Az igaz önvalóságunk, az az isteni lélekrész, amely a Teremtővel összekapcsolva él bennünk, felsőbb tudatossággal rendelkezik, jelen van benne minden, amire szükségünk van, tudás, képességek, bizonyosság, stabilitás, biztonság, szeretet. Amikor igaz önvalóságunkat éljük, nincs szükségünk külső elismerésre, külső forrásból származó támaszra, nincs hiányérzetünk, képesek vagyunk a velünk született képességeinket és  tudásunkat használni olyan módon, hogy életünket gördülékenyen és könnyedén, erőfeszítések nélkül, mindenki legjavát szolgálva, beleértve önmagunk legjavát is, élhetjük. Nem gyakorolnak ránk nyomást a külső körülményekből származó elvárások, mert mindig minden helyzetben egy magasabb nézőpontból vagyunk képesek látni a dolgokat, megértjük azok lényegi valóságát, mélyebb értelmét. Amikor megértés van bennünk, sokkal könnyebben találunk rá azokra a megoldásokra, amelyek mindenki, ( beleértve önmagunkat is ) legjavát szolgálja. Ehhez nincs szükségünk másra, mint összekapcsolódni önmagunk igaz valóságával.
Tehát, az önismeret nem más, mint elindulni azon az úton, amely önmagunk igaz valóságának  megismeréséhez, felfedezéséhez vezet el bennünket, és az út végén ajándékként létrejön az összekapcsolódás az igaz valóságunkkal, az isteni énünkkel. Amikor ez az összekapcsolódás létrejön, és átadjuk magunkat az isteni vezetésnek, soha többé nem kell aggódnunk semmi miatt, mert minden a rendelkezésünkre áll, és ennek tudatában már nem lesz miért aggódnunk.
Addig azonban, amíg nem tudjuk igaz önvalóságunkat élni, alkalmanként gyötörnek majd kétségek, alkalmanként jelen lesz bennünk hiányérzet, elégedetlenség, még akkor is, ha látszólag minden körülmény az életünkben elégedettségre ad okot. Akkor is, ha olyan illúziót építünk magunk köré, amit a valóságnak hiszünk, és az elménk elhiteti velünk, hogy minden a legnagyobb rendben van. Valahol legbelül megtalálható egy fortyogó vulkán, vagy egy hiányérzet, amit csak ideig-óráig tudunk elfolytani. Ez az elfolytás, és az illúzió fenntartása rengeteg energiát von el önmagunktól, betegségeket, túlsúlyt, és más problémákat képes létrehozni.
 
Miért van szükségünk az önismeretre?
 
Bármilyenek is az életünk körülményei jelen pillanatban, ha stresszesek vagyunk, feszültségek vannak bennünk, elégedetlenség van bennünk, üres vagy túl sablonos az életünk, kevés a szabadidőnk, túl sokat aggódunk, kellemetlen testi tüneteink vannak, betegek vagyunk, kudarcok érnek, nem találjuk a helyünket, hiányérzetünk van akár jólétben, akár érzelmileg, külső körülményekhez kötjük / külső körülményektől várjuk saját boldogságunkat, vagy csak vágyunk valami másra, valami boldogítóbbra, egyfajta kiteljesedésre, akkor nem éljük igazi valóságunkat. Fontos lenne számunkra az, hogy elinduljunk az önismeret útján keresztül ennek felfedezésére. Minden emberben benne van erre a késztetés, csak felismerés kérdése.
 
Miért félünk az önismereti úttól, a változástól?
 
Természetesen ez az önismereti út változásokat hoz. Ahhoz, hogy a változásokat elfogadjuk, rugalmasságra van szükségünk. Teljesen mindegy, milyen változás jön létre, kellemes, vagy nehézséggel teli, mindkettő lehet egyformán ijesztő, mert hogy eltér a megszokottól. Amit megszoktunk, legyen az bármilyen rossz, vagy egyszerűen csak semmilyen, mégis kényelmesebb, mint az, ami lehet bármilyen jó, de ismeretlen. Mindannyian félünk attól ami ismeretlen. Mindannyian egy kényelmi zónában tartózkodunk, amit el kell hagynunk ahhoz, hogy változások legyenek az életünkben. Mivel a jelen életünk minden részletét ismerjük, megszoktuk, ezért abban elboldogulunk valahogy, még akkor is, ha nem tölt el bennünket elégedettséggel, vagy akár boldogtalanul hányódunk benne. Egy új, ismeretlen dolgot választani, sok ember számára ijesztő, mert fél, hogy hogyan fog boldogulni az új körülmények között, még akkor is, ha ez az ismeretlen boldogsággal kecsegtet. Ezért aztán sokan választják inkább azt, amit megszoktak, a változás helyett, és élik tovább sokszor elégedetlenül, túlsúllyal, betegen, vagy üresen az életüket. Azonban, ha valaki fogja a kezünket, amikor az első lépéseket megtesszük, és nem kell egyedül csinálni, akkor már csak fele annyira félelmetes.
 
Hogyan tegyük meg az első lépéseket?
 
Ahhoz, hogy az első lépéseket megtegyük, először is szükség van arra, hogy felismerjük magunkban, vagy az életünkben azokat a tényezőket, amelyek feszültséget okoznak.
Pl.: Házasságban élünk, nagyjából harmonikusan a párunkkal, szépen neveljük a gyerekeket, nincsenek különösebb anyagi nehézségeink, az életünk a szokásos nehézségeken túl, melyeket kezelni tudunk, nagyjából zökkenő mentes, mégis érzünk egy belső feszültséget, aminek nem ismerjük az okát, és ezért nem éljük meg azt a boldogságot, amit a körülmények pedig indokolnának. Mi a bibi? Ebben a példában az, hogy a testi szerelmet nem tudjuk megélni a párunkkal, ilyen-olyan okok miatt nincs jelen az életünkben a szeretkezés, vagy olyan sablonos, hogy nem éljük meg benne azt az örömöt, teljességet, amelyre vágyunk. Ezt azonban szőnyeg alá söpörjük, mert a megoldása macerás: beszélni kell róla, felismeréseket igényel. Be kell ismerni, hogy nem működik, esetleg terápiára kellene járni, ami ráadásul pénzbe is kerül, lehet, hogy drámázni kellene rajta, konfliktust okozhat, rá kell ébrednünk arra, hogy nem vonzódunk a párunkhoz, anyagi vagy egyéb érzelmi függőségben élünk a párunkkal, stb.
Mindezzel szembenézni és beismerni nem könnyű feladat, és a megoldás, a változás útjára lépni, felvállalva a következményeket, szintén nem könnyű feladat. Akaraterőre, bátorságra, a változtatás igényére, és a szándék, az elhatározás, a döntés meghozatalára van szükség, és ha ez megvan, akkor még mindig hátra van, hogy mindezt meg is cselekedjük.
 
Sokan ringatják magukat abban a hitben, hogy elolvasnak mindenféle önismereti, ezoterikus, spirituális könyveket, rengeteg lexikális tudást összeszednek a fejükbe, ( néha ezt még tanítják is másoknak, amitől méginkább azt gondolják, hogy jó úton haladnak, pedig még elsem indultak, legfeljebb tudják az utat ), pozitív megerősítéseket mondogatnak, mantráznak valódi hit nélkül, vagy hallgatják lemezről, ide – oda rohangálnak tanfolyamokra, terapeutákhoz, és azt hiszik, hogy ettől majd megváltoznak a dolgok. Igen, megváltozhatnak a dolgok akkor, ha a tudást befogadjuk és a hétköznapi valóságunkba helyezzük, és éljük is, ha nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is alkalmazzuk, azaz nem csak fejben, hanem cselekvésben is, valódi munkát végzünk önmagunkon, kitartóan. Sokan gondolják úgy, hogy ezt a munkát majd elvégzik a terapeuták, vagy mások, vagy orvoshoz mennek és a gyógyszerektől várják a megoldást, jobb esetben természetes gyógymódokat használnak, de önismereti munkát nem végeznek a gyakorlatban. Sajnos ezekben az esetekben nem várható el valódi, vagy tartós eredményesség.
 
Hogyan győzzük le a félelmeinket?
 
Mivel sokszor csak azt tapasztaljuk, hogy valami nem az igazi, mert a tudatalattinkban lezárva tartjuk ennek az okát, így egy erős félelem van bennünk azzal kapcsolatban, hogy ezeket az okokat felismerjük. Ez az a visszatartó erő, ami sokszor gátol bennünket, hogy elkezdjünk a mélyre ásni és „felforgatni” az életünket. Mindez így elég félelmetesnek hangzik. Azonban, ha nem egyszerre borítjuk ki a szennyest, hanem lépésről lépésre haladva, abban az ütemben, ahogyan arra készen állunk, akkor az egész szinte könnyedén, fájdalommentesen történik. Ha mindig csak egy kis lépést teszünk, és hagyunk időt, lehetőséget ennek megszokására, és akkor lépünk tovább, ha készen állunk a következő lépésre, akkor ez nem okoz feldolgozhatatlan kibillenést. Ezek a kis lépések nem állnak másból, mint a helyzet felismeréséből és megértéséből. Egy helyzet mélyebb megértését az hozza meg, ha képesek vagyunk, egyfajta felsőbb nézőpontból szemlélni. Ahhoz, hogy felsőbb nézőpontból tudjunk szemlélni egy helyzetet, fel kell szabadítanunk magunkat az érzelmi töltése alól, legyen az akár pozitív, akár negatív. Ha ez nem megy, akkor egy érzelmileg semleges, kivülálló személy, sokat segíthet nekünk. A megértés után, a változás létrejötte már nem okoz túlzott megterhelést, sőt, örömteli tapasztalatokkal lehetünk gazdagabbak. Van, hogy az segít egy felsőbb nézőpontból szemlélni, ha letisztázzuk a gondolatainkat, kiszabadítjuk magunkat az elménk fogságából, és az elménk helyett megkeressük, hogy mi van a szívünkben, mi az, amit valóban szeretnénk? A szívünk olyan, mint egy iránytű, mindig a helyes utat mutatja meg nekünk. Ezt megvizsgálva pontosan tudni fogjuk a következő lépést, csak bátorságra, és elszántságra van szükség. Ha ez nem megy, tudnunk kell, hogy ami ezt megakadályozza, azok a kétségek, önbizalom hiánya, félelmek, hitetlenség, programozások és hiedelmek, stb. Ezek feloldása lehetséges, megfelelő segítséggel, pl. energiaátadás, akadálymentes kommunikáció, és megfelelő módszerek, pl. meditáció megtanulásával.
 
Sokszor olyan problémákkal is foglalkozunk, amelyekre semmi szükség. Ezzel is terheljük magunkat olyan módon, ami bennünket emészt fel. Ezeknek a felismerése, megértése és átalakítása is megkönnyíti a saját életünkkel való boldogulást. Itt azokra gondolok, amikor mások terheit, életfeladatait vesszük át, és akarjuk megoldani, mert azt gondoljuk, hogy ezzel segítünk másoknak. Ez sokszor szülő – gyermek, vagy párkapcsolat, vagy erős érzelmi kapcsolatok, munkatársi kapcsolatok esetében jelenik meg. Tudnunk kell, hogy néha az a legnagyobb segítség másoknak, ha rábízzuk a saját feladatának megoldását, akkor a siker is a sajátja lesz, és olyan módon fogja megoldani, ahogy az számára a legmegfelelőbb.  Tudunk úgy segíteni, hogy nem mi oldjuk meg a problémát helyette, hanem kivülállóként rávilágítunk más lehetőségekre is.
 
Mindenképp tudnunk kell, hogy alapvetően minden embert jó szándék vezérel, mindenki szeretetre, elismerésre, megbecsülésre és boldogságra vágyik, és minden amit egy adott helyzetben tesz, azt ezért teszi. Még akkor is, ha ez kívülről nem így látszik. Mindig mindent az adott legjobb képességeink szerint teszünk, és ha hibázunk, vagy nemtetszést váltunk ki, akkor sem ítélhetjük el sem magunkat, sem másokat, mert ha tudtuk volna másképp csinálni, akkor úgy csináltuk volna. Ez persze nem mentesít a felelősség alól. Igen, hibáztunk, elismerjük, vagyis vállaljuk a felelősséget, és ha lehetséges kijavítjuk, vagy vállaljuk a következményeket, illetve lehetőséget kell adnunk másoknak is kijavítani a hibáit. Minden hibát tudatlanság, információ hiány, túlzott megfelelni akarás, frusztrációk, kétségek, félelmek és hiedelmek okoznak. Éppen ezért nagyon fontos a megbocsátás, mind másoknak, mind pedig önmagunknak!
Ha elindulunk az önmegismerés útján, feloldjuk félelmeinket, megértjük önmagunk és mások működésének okát, mozgató rugóit, egyre kevesebb hibát követünk el, és egyre elfogadóbbak leszünk mások hibáit illetően, illetve önmagunk hibáit illetően. Javulnak az emberi kapcsolataink, energiák válnak szabaddá bennünk, amely előhozza a bennünk lévő kreativitást, felszínre jönnek a pozitív képességeink, felszabadul a teremtő erőnk, elkezdünk egyre inkább szeretetből, és nem félelemből élni. Képesek leszünk kilépni a felesleges játszmákból, látni fogjuk a valóságot, nem leszünk áldozatai érzelmi vagy egyéb manipulációknak. Ennek hatására életünk minden területe elkezd egyre jobban működni, boldogabbá, könnyebbé, tudatosabbá és szeretetteljesebbé válunk.
 
Azt is mindenképpen tudnunk kell, hogy ha ezt az utat nem kezdjük el járni lépésről lépésre, akkor is rákényszerít az élet a változásra, amennyiben  nem önmagunk valóságát éljük, vagy nem irányulunk afelé. Eleinte apróbb jelekkel, jelzésekkel, és ha nem reagálunk, akkor erőteljesebb módon billent ki bennünket a kényelmesnek tűnő zónánkból, vagy az egészségünkből. Nem érdemes ezt megvárni.
 
Természetesen, ha valakinek az élete, vagy az egészsége eleve romokban hever, vagy felismerte, hogy bizonyos sémák mindig visszatérnek az életébe, amik gyötrő érzelmeket vagy kudarcokat okoznak, és azt szeretné, ha gyors változások, vagy az egészsége gyors helyreállítása következzen be, akkor természetesen ezen az úton száguldani is lehet, csak tőlünk függ, mi az amire készen állunk, és mennyire tudjuk átadni, beleadni magunkat a folyamatba.
 
Mi az, ami segít bennünket? Milyen segítségeket vehetünk igénybe az akadályok, félelmek feloldásához?
 
Először is nagyon sokat segít az, ha elhisszük, hogy van egy felsőbb isteni tudatosságunk, hogy többek vagyunk annál, amit a fizikai szemünkkel látunk, hogy létezik egy teremtő isten, aki minden emberi lény számára a legjobbat akarja, és hogy minden létező módon a segítségünkre van. Természetesen ez a hit nem elegendő, szükség van az isteni jelenlét megtapasztalására is.
Hogyan tapasztalhatjuk meg az isteni jelenlétet? Erre több módszer is létezik, ki – ki megtalálhatja a saját hitrendszerének legmegfelelőbb módot. Ez lehet szívből jövő imádság, meditáció, energia átadás általi megtapasztalás, transzlégzés, stb. A lényeg, hogy átérezzük a létezését, és hogy behívjuk az életünkbe az isteni jelenlétet, és rábízzuk magunkat, bizalmat adjunk. Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor az önismereti utunk lényegesebben könnyebbé válik.
 
Kezdetben, első lépésként, sokat segíthet az is, ha olyan módszereket használunk, amelyek a rezgésszintünket emelik fel. Ilyen módszerek az aromaterápia, homeopátia, a bachvirág terápia, a gyógyító ásványok, az energiaátadás, az ima, a meditáció. Amikor a rezgésszintünk ( ami a testünk anyagi részecskéinek rezgésének a frekvenciája ) emelkedik, akkor a szervezetünk automatikusan öngyógyító folyamatokat indít el, mind fizikai szinten, mind lélekszinten. Ugyanakkor oldja a félelmeinket, a gátló tényezőket, és megnyit bennünket a továbblépés felé. Ezek a módszerek és kombinációi ugyanakkor arra is alkalmasak, hogy végig vezeessenek, elkísérjenek az utunkon.
 
Szintén kezdeti lépésként jót tesz, ha elkezdjük elsajátítani – könyvekből, vagy tanfolyamokon azokat az ismereteket, amelyek testünk energetikai rendszeréről szól, vagyis a szemmel nem látható, de mindent körülölelő, a fizikai testünket és az egész világot működtető energiáról.
 
Amikor ezeken már túljutottunk, második lépésként nagyon fontos, hogy megtaláljuk azokat a terapeutákat, tanítókat, életvezetési tanácsadókat, csoportfoglalkozásokat, meditációs kurzusokat, ahol részben beszélgetéssel, részben „oldásokkal”, energiaátadással segítenek bennünket.
 
A beszélgetés, életvezetés abban segít, hogy rugalmasság, nyitottság, és megértés keletkezzen bennünk egy átfogóbb nézőpontból.
Az energia átadással és az „oldásokkal” kitisztíthatóak azok a pszichés tartalmak, negatív energetikai programok, rögzült negatív viselkedésminták, negatív érzelmek ( félelmek, frusztrációk, harag ) és ezeket létrehozó programok, függőségek, hiedelmek, stb. amelyek akadályoznak bennünket abban, hogy pozitív irányban változzunk, illetve, hogy képesek legyünk cselekedni akkor, amikor erre szükség van, és hogy mindig pontosan azt tegyük, ami az adott pillanatban a legjobban segít. Továbbá behangolnak bennünket egy új módon való működésre, ami jobban segíti az életünket, fejlődésünket. és legfőbbképpen feloldja azokat az akadályokat, amelyek elzárnak bennünket önmagunk igaz valóságától, az isteni énünktől.
 
Ám nem várhatjuk kizárólag terapeutáktól életünk megoldását, testünk gyógyulását, lelkünk felszabadítását. Nekünk magunknak is részt kell vennünk ebben a munkában ahhoz, hogy eredményes is legyen. Ugyanis hiába tesz meg egy terapeuta mindent a páciens érdekében, ha a páciens nem építi be az életébe a gyakorlatban is a tudatosodást, ha valójában nem fogadja be a változást, ha hárítja a gyógyulást.
 
Milyen a jó terapeuta?
 
A jó terapeuta, bármilyen módszert is alkalmaz, akkor végzi jól a dolgát, ha:
 
-          Szívből, lélekből és odaadóan dolgozik, az isteni énjére hagyatkozik, isten által vezetve, és nem elméből vagy legrosszabb esetben ego – ból.
-          Nyomon követi a páciens vagy tanítvány fejlődését, odafigyel rá, átsegíti őt az elakadásokon.
-          Nem alakít ki függőséget önmaga és a páciens között, hanem megtanítja elméletben és gyakorlatban is arra, hogyan boldoguljon önállóan.
-          Mind beszélgetéssel, azaz tiszta akadálymentes kommunikációval, tudatosítással, tanítással, azaz információ átadással, mind pedig oldásokkal is segíti a pácienseit, tanítványait, vagy csoportban dolgozik olyan módon, hogy minden aspektus jelen legyen.
-          Nem manipulálja az embereket, őszintén és tisztán dolgozik legjobb tudása szerint, elfogultság és önös érdekek nélkül, nem tart vissza  információt, azaz nem csak fél tudást ad át, hogy ilyen módon saját magát mindig felsőbbrendűnek láthassa.
-          Felismeri tudásának, módszerének korlátait, és ha a páciens fejlődéséhez más irányra, lehetőségtre van szükség, akkor átirányítja oda, ahol a haladása hatékonyabbá válik, vagy egyszerűen arra biztatja, hogy próbáljon ki más módszert is.
 
Minden tekintetben hagyatkozzunk a megérzésünkre, találjuk meg azt az embert, akiben bízni tudunk, próbáljunk ki bátran több módszert is azért, hogy megtalálhassuk azt, ami számunkra a legjobban, a leginkább nekünk megfelelő módon segít. Bízzunk az intuíciónkban ( ami az isteni énünktől közvetíti az információt, és mindig a legjavunkat szolgálja ), és keressük meg, találjuk meg azt az utat, amelyen a nekünk legjobban megfelelő módon jutunk el önmagunk igaz valóságához.
 
 
Fogjuk fel úgy, hogy az önismeret nem más, mint egy kalandos, izgalmakkal, néha rejtelmekkel, olykor akadályokkal teli utazás, expedíció, melyben felfedezéseket tehetünk, megismerhetünk új tájakat, új világokat, rejtelmeket oldhatunk meg, és kincseket találhatunk, végül pedig a bennünk rejlő csodát! Aki pedig nem kalandozós típus, és jobban szeret kényelmes fotelben tévét nézni, az fogja fel úgy, hogy most ő lesz az, aki filmet forgat, mégpedig élete filmjét, happy and – el a végén! Ne féljünk önmagunk mélyére nézni, mert ott csakis kincseket találhatunk, mégha kövek, sár, vagy mély sötét barlang mélyén áthatolva kell is érte mennünk, vagy újra kell építeni életünk filmjének a díszleteit, megéri a fáradtságot!
 
Hasznosnak találtad ezt a cikket? Oszd meg barátaiddal is!