Égisegítség - aternatív gyógyítás

PÁRKAPCSOLAT RENDEZÉS, MEGÚJÍTÁS, LÉTREHOZÁS

A párkapcsolat témakörében szinte mindenkinél van olyan terület, amit szeretne jobbá tenni.

- Aki egyedülálló, szeretné megtalálni azt a párt, akivel harmonikus, boldog kapcsolatban létezhet.

- Aki kapcsolatban van, lehet jó kapcsolatban, de érezheti azt is, hogy szeretné még jobban kiteljesíteni a kapcsolatot, vagy lehetnek megoldandó nehézségek is, ami változtatást igényel.

- Van, aki abszolút elégedetlen a kapcsolatával, magányos benne, vagy boldogtalan, ebben az esetben még inkább szükség van változásra, változtatásra.

Amit tennünk kell:

Ha abból indulunk ki, hogy minden mi általunk teremtődik, akkor nagyon egyszerű dolgunk van:

- Meg kell határoznunk, hogy mi az, amit valójában szeretnénk

- Meg kell vizsgálni, hogy mi az, ami létrejött a helyett, amit egyébként szeretnénk

- Átalakítani, felülírni azokat a programokat magunkban, amik mást hoznak létre.

Garantált végeredmény:

- Megújult, kiteljesedett párkapcsolat

- Találkozás azzal a társsal, aki tökéletesen illik hozzánk (Mindenkinek van ilyen párja, és csak arra vár, hogy megengedjük, vagy elinduljon a vonzás – azáltal, hogy feloldjuk az akadályokat.

Ez a végeredmény egy közös munka során jöhet létre. Abban tudok segíteni, hogy megkeresem, és segítek átalakítani, felülírni azokat a mintákat, programokat, amik miatt másképp működünk, mint ahogy ideális lenne. Ez minden esetben pozitív változásokat hoz létre, illetve válaszokat ad arra, milyen okok akadályoztak eddig.  Fontosnak tartom azt is, hogy ne csak az ideális társat keressük (akár a párunkban, akár egy új kapcsolatban), hanem önmagunkat is alakítsuk ideális társsá, kezdve azzal, hogy megismerjük azt, akik valójában vagyunk. Ugyanis sok esetben az, amit magunkról tapasztalunk, (legyen ez pozitív, vagy negatív, vagy egyik sem) nem egyezik azzal, akik valójában vagyunk. Önmagunk valóságának felfedezése, megismerése (ami egyébként minden tekintetben egy felszabadító, csodálatos megtapasztalás) nagyon fontos ahhoz, hogy ennek alapján tudjuk meghatározni, hogy mi is az, amit szeretnénk egy kapcsolatban létrehozni, vagy milyen kapcsolatot szeretnénk bevonzani, illetve ahhoz, hogy ideális társsá váljunk mi magunk is.

Tehát ez egy összetett folyamat, egy közös munka, amely tartalmaz önismereti elemeket, oldásokat, és amiben a részvétel a lényeg.

 

A menete:

Két hetente egy kezelés, mely egy – másfél óra közös munka (Oldások, önismeret)

 

Egyéb lehetőségek, melyek kiegészíthetik a folyamatot:

- Testi, lelki egészség, kiegyensúlyozottság létrehozása (enélkül elég nehéz minőségi munkát végezni)

- Külső megjelenésünk harmonizálása, melyhez hozzá tartozik a belső kisugárzás, az öltözködés, a test szépségének karbantartása, még szebbé tétele, létrehozása. (a mai világban ez is elég meghatározó a sikeresség szempontjából)

- Önértékelés, önbizalom, határozottság, önmeghatározás, bizalom, beilleszkedés, kommunikáció fejlesztése.